 |
| A "szerzemény" lerakása |
Egy elégé hosszú, fárasztó szombati nap vége felé (19:35 órakor), miután már jóemberek jóvoltából a szomjamat is sikerült oltanom, s amint éppen ráteszem az i betűre a pontot, akarom mondani a sarjú boglyára az utolsó adag sarjút, és azon gondolkodom, hogy még hátra van a templom díszítése…
Egyszer csak a telefonom illegális behatolót jelez a kolostor területére, pontosabban a kukoricásba…
Hagyva gereblyét és villát, szaladok szemügyre venni a betolakodót, aki nem más, mint a falu, matuzsálem korú roma hölgye… Annyira el volt foglalva a termés, a tejes kukorica begyűjtésével, hogy észre sem vette, hogy én is ott vagyok. Természetesen biztosra akart menni, s nem akart selejtet cipelni a zsákjába, ezért előbb megkóstolta a kukoricát, hogy lássa alkalmas-e a fogyasztásra…
 |
| Miközben a kukoricát szedte, nem volt szüksége botra... |
Amikor megpillantott engem is, annak rendje, s módja szerint illedelmesen köszönt…
Majd tudomásomra adta, hogy akart engedélyt kérni a szüretre, hisz sokáig ott ült a templom előtt, de mivel nem látott (gondolom úgy értette, hogy csendes volt a kolostor udvara), s a türelme is fogytán volt, ezért úgy gondolta nyugodtan végre hajthatja szándékát…
Amikor nem dicsértem tettéért, és lopásnak neveztem cselekedetét, akkor kikérve magának, azt mondotta, hogy ő nem lopni akart, csak szerezni… Arra már nem volt türelmem megkérdezni, hogy akkor mit ért a lopás alatt…
Természetesen a „szerzeményt” lerakva kellett távoznia és
mondanom se kell, hogy nem volt megelégedve a dolgok végkimenetelével…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése