2013. december 29., vasárnap

Baráttalálkozó Esztelneken: pénteken és szombaton…

Karácsonyi gondolatok: Életünk legmeghatározóbb színtere a család - Szentcsalád vasárnapja

Szent Család ünnepén, mint minden évben ilyenkor, most is saját családjainkra gondolunk, saját családjainkért imádkozunk elsősorban, de ugyanakkor minden családért, különösen a problémákkal, nehézségekkel küzdőkért.
Mert tagadhatja-e bárki is, hogy életünk legmeghatározóbb színtere a család? Ugyan is a családi fészek az a hely, ahol a gyermek biztonságban érezheti magát, ahol a leginkább felkészülhet az életre, iskoláztatása, neveltetése révén.
Az Egyház karácsony után nem sokkal, modellt, követendő példát állít elénk Mária, József és a kis Jézus családja által. Karácsony éjszakáján rácsodálkoztunk egy édesanyára, egy nevelőapára és a Fiúra. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy ezeknek a személyeknek, milyen volt a kapcsolatuk a Teremtő Istennel, a Mennyei Atyával.
Ma, Szentcsalád ünnepén azt vizsgálja az Egyház, milyen a kapcsolatuk egymáshoz, és hogy 2000 év távlatából mit tanulhatunk tőle. Mert ez a családi kapcsolat kellene, hogy a modell, a követendő példa legyen a mai, a mi családjaink számára is.
Amúgy látnunk kell: ebben a Szent családban mindenki rendkívüli személyiség: az édesanyát kivette az Atya az áteredő bűn egyetemes törvénye alól, de nem szüntette meg szabad akaratát és nem óvta meg a megpróbáltatásoktól, nehézségektől, a kísértésektől, a nevelőapa, aki érzékeny az égi figyelmeztetésre, nyitott Isten akaratára, védelmezően áll a fia mellett, aki nem vérszerinti leszármazottja. A fiú pedig Isten egyszülött Fia, akinek életére tör a gonosz uralkodó, de növekszik korban és bölcsességben.
Három különleges személy, három különleges kapcsolat. Mégis példa értékű az Egyház számára olyan időben, amikor Boldog II. János Pál pápa szerint „a családra vonatkozó erkölcsi elvek és alapértékek kerültek veszélybe” amikor a családi kapcsolatok mindegyike, a férj-feleség, a szülő-gyermek, a testvérek egymás közötti kapcsolata nagyon sok esetben megbomlott, megromlott.
Kt. Mit tanulhatunk a Szentcsaládtól? Mi az ő életvitelüknek a veleje, a lényege?
A családi kapcsolatok, és egyáltalán az emberi kapcsolatok alapjellegét Szent Pál fogalmazza meg a mai szentleckében, a kolosszeiekhez irt levelében, amit mindannyian el kellene, hogy sajátítsunk, attól függetlenül, hogy családban, szerzetesközösségben vagy éppen egyedül élünk. Mire is biztat az apostol, mit tanácsol? Azt mondja: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke” (Kol. 3,12-14).
Öltsétek magatokra az irgalom érzületét. A keresztény ember tudatában van annak, hogy családban senki, sem az apa, sem az anya, sem a gyerekek nem tökéletesek. A hiányosságok miatt – legyen szó akár anyagiakról, vagy szellemiekről – elkerülhetetlen a gyakori nézeteltérés, a csalódás, ami olykor bénító élményként hathat az emberre. A nehézségek láttán a házaspárok olykor buta módón inkább szembefordulnak egymással, ahelyett, hogy egymásra támaszkodva komolyan törekednének a problémák megoldására, a nehézségek leküzdésére.
Épen ezért ne a hibát nézzük, hanem az embert, és irgalmasan tekintsünk rá. Készen az együttérzésre, az elnézésre, a megbocsátásra. Nem egyszer, nem kétszer van szükség erre az irgalomra, hanem ez kel-hogy a család minden tagjának az alapállapota legyen. Öltsd magadra az irgalmasságot, ahogy az ingedet magadra veszed, és hordozd, tanítja az apostol.
Majd ezt mondja: öltsd magadra a jóságot. Jó szándékot, jóindulatot, a jóság, mint enyhítő olaj ragyogjon a homlokodon. Hasonlattal élve, a gépek forgó, olajozott alkatrészeire gondolhatunk. Olaj nélkül recsegne-ropogna az egész szerkezet, viszont olajozottan halkan és szabályosan működik.
Öltsd magadra az alázatosságot, figyelmeztet az apostol. Annyit érsz, amennyit Isten szemébe érsz, nem többet, és nem kevesebbet. És a másik is olyan értéket hordoz, amilyent megkapott.
Kt. Beletartozik az alázatosságba az udvariasság, az előre tessékelő mozdulat... Én inkább a másik után mozdulok, számomra a másikszemélyisége, boldogsága, öröme fontosabb, mint a magamé. Mert az igazi alázatosság gyümölcse a nyugalom, a lelki béke. Ezzel szemben azt mondja Weöres Sándor, a költő:"… a mai ember általában inkább ijedt aggodalomban él, mint nyugalomban. Mi jut nekem? - ez aggasztja. Miről maradok le? - emiatt ideges. Ezért egész élete törtető hajszában telik. Pedig jobb lenne, ha lényéből az sugározna: mi tudok adni? Az ilyen emberek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven. Csekélység, amit adni tud, de ez a csekélység folyton megsokszorozódva tér őhozzá és másokhoz…".
Öltsd magadra a szelídséget és a béketűrést. Nem kell lemondanod a magad igazságáról, de szelíden és megértően, az egyetértést keresve ragaszkodj hozzá. Fontosabb a béke, az egyetértés az igazságodnál, olykor a vélt igazságnál.
Kt. A magunkra öltött irgalom, jóság, alázatosság és szelídség vezet fel a megbocsátás hegyormára. Nem tökéletes a párod, a gyerekeid sem azok, de együtt élni békességben csak úgy lehet, ha mindig kész vagy újragondolni, újra- kezdeni a kapcsolatot. Mindannyian újra és újra az Isten irgalmasságának forrásából merítünk reménységet. Ezt a megbocsátó reménységet ajándékozzuk a másiknak.
Ez a sokféle emberi erény teszi együttesen azt, amit szeretetnek, krisztusi szeretetnek nevezünk. És ez a tökéletesség köteléke. Ha mindez úgy működik bennünk, ahogy az apostol tanítja, akkor ez az érzelemvilágunkat, a magatartásunkat, az életvitelünket is átfogja, átalakítja. De egyúttal tett is lesz belőle, mint amilyen az: irgalom, jóság, alázatosság, szelídség és béketűrés, és mindig újra megbocsátás.
Kt. Az a feleség, aki így akar élni, alkalmazkodni is tud majd a férjéhez, ha úgy tetszik, engedelmeskedni is tud, ahogyan illik az Úrban. Az a férj, aki így akar élni, szereti a feleségét, ahogyan az Úr szereti az Egyházát. Az ilyen légkörben felnövekvő gyermekek szót fogadnak majd a szüleiknek, ahogy az kedves az Úrnak. Így válik a Szent család modellje a megszentelt család valóságává, a mai családok példaképévé.
Kt. Amikor a családi kapcsolatainkat a test mozdulatával is kifejezzük - ölelés, simogatás, csók - jusson eszünkbe, hogy megkeresztelt emberek vagyunk, Jézus papságának a részesei. Tehát közvetíthetünk Isten és a szeretteink között. Az imára, az áldásra gondolok, ebben benne van a magam biztatása, a homlokra rajzolt kereszt testi kapcsolata, de benne van az is, hogy mindezt Isten tudja teljessé, igazzá, hatásossá tenni.
Adjunk áldást hát, ha elmegyünk, ha megjövünk, ha konfliktust kell feloldanunk, vagy ha csak egyszerűen aludni térünk.
Az áldás szövegéhez ötletet ad egy 15. századi áldás. Ennek akár egy-egy részletét is felhasználhatjuk:
Legyen az Úr előtted, hogy megmutassa mindig a helyes utat.
Legyen melletted, hogy ölelő karjával védjen.
Legyen mögötted, hogy az alattomos támadásoktól is megvédjen.
Legyen alattad is, hogy kimenthessen az ellened vetett csapdákból.
Legyen benned, hogy megvigasztaljon szomorúságaidban.
Legyen körülötted, hogy minden bánatot felfoghasson,
És legyen fölötted szüntelen áldásával.
Így áldjon meg téged a mindenható és irgalmas Isten, Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

2013. december 28., szombat

Házaspárok Hiszekegye

1, Hisszük, hogy Isten nem teremtett és nem teremt selejtet. Mindannyiunkat jónak teremtett, saját képére és hasonlatosságára. Férfiakat és nőket egyaránt.

2, Hisszük, hogy nem szerethetjük, amit nem ismerünk. Különösen nem önmagunkat. És mivel az fejezi ki lényünket leginkább, amit érzünk, fel kell fedeznünk, meg kell ismernünk érzéseinket, hogy megismerhessük önmagunkat és másokat.

3, Hisszük, hogy az érzelmek önmagukban se nem jók, se nem rosszak erkölcsileg. Csak egyszerűen vannak. Csak az lehet erkölcsi kérdéssé, amit érzelmeinkkel teszünk.

4, Hisszük, hogy a házasság és család a társadalom alapvető intézménye, nélkülözhetetlen építőköve, még ha válságban is van a modern társadalomban.

5, Hisszük, hogy minden személy egyedi. Így két egyedi személy kapcsolata is csak egyedi lehet. Ezért mindenestül nem irányíthatják egyetemes törvények és nincs olyan házassági szakértő, aki mindent meg tud mondani, milyen legyen kettőnk kapcsolata. Kettőnk feladata, hogy felfedezzük, növeljük és megéljük egyedi kapcsolatunkat.

6, Hisszük, hogy minden házaspárnak szüksége van más házaspárok segítségére a fennmaradáshoz.

7, Hisszük, hogy szeretetkapcsolatunk, házasságunk dinamikus, növekvőben lévő valóság. Nem lehet korlátozott, mert a szeretet, úgy, mint maga Isten, határtalan. Így a szeretet-kapcsolatunk soha nem érheti el végső állapotát, legfelső csúcsát.

8, Hisszük, hogy a párbeszéd, az érzelmek folyamatos és kölcsönös kinyilvánítása házasságunk éltető vérkeringése.

9, Hisszük, hogy az élet törvényszerűsége: látszat-valóság, csalódás, komoly öröm egymást követik. Ez az élet természetes folyása, és ez mutatja, hogy növekszünk. Hasonlít az életnek ez a törvényszerűsége a születés, halál és feltámadás egymást követő szakaszához.

10, Hisszük, hogy a gyermekek soha nem tanulhatják meg, mi a szeretet, ha nem tapasztalták azt meg kiskorukban otthon – különösen apjuk és anyjuk szeretetén keresztül. Tehát a legfontosabb, amit egy édesapa gyermekeiért tehet az, hogy szereti édesanyjukat, az édesanya számára pedig az, hogy gyermekei apját szereti.

11, Hisszük, hogy Isten megismerése és a belé vetett hit legtöbbünk számára a szerető emberi kapcsolatok útján érhető el. Ennek a tapasztalatnak legtermészetesebb helye a házasság. Ez Isten terve.

12, Hisszük, hogy a férj és feleség közötti házastársi kapcsolat, a szeretet élő lelkülete, Isten eleven képe közöttünk. A házasság a szeretet közössége és Isten terveiben, elgondolásában az egyedi emberi személyek egységét szolgálja.

13, Hisszük, hogy az az öröm és szépség, amelyet Isten nekünk szánt a házasság szentségében, messze meghaladja legmerészebb álmainkat is.

14, Hisszük, hogy a házastársi szerelem, mint minden szeretet, természeténél fogva apostoli jellegű. Ha valódi, nem tarthatjuk meg magunknak, hanem nyitva kell állnia az egész világ felé. Hiszen a szeretet természete az, hogy túl akarja szárnyalni önmagát.

15, Hisszük, hogy nem adhatjuk a világnak, amink nincs. Hogyan akarhatná valaki megoldani a világ problémáit, hogyan akarhatna másokkal kapcsolatra lépni, vagy gyógyítani az elidegenedett társadalom sebeit, ha nem tud szót érteni, ha elidegenedett attól a személytől, akit kiválasztott, hogy holtáig vele éljen?

Ismeretlen szerző

2013. december 26., csütörtök

A keresztény ember útja a betlehemi jászoltól indul… - Szent István vértanú




A tegnap az isteni szeretet megnyilvánulását ünnepeltük: azt, hogy az örökkévalóság Királya belépett az időbe, az emberiség történelmébe azzal, hogy megszületett. A mai napon pedig az Ő hűséges követőjének Szent István diakónusnak dicsőséges vértanúságát ünnepeljük.

.

2013. december 25., szerda

Gyermek született, Fiú adatott nekünk… - Karácsony első napja - hang anyag

Az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni. Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy…
.
.

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK! - Alessandro testvér énekével - VIDEÓVAL

Az Assisiben élő fiatal ferences új lemezén karácsonyi dalokat énekel.
A Magyar Kurír Szerkesztősége Alessandro testvér énekével kíván áldott, békés karácsonyt honlapunk minden kedves olvasójának!

„Jézus: a gyermek Isten, aki szívünk jászolát, szeretetünk szalmáját, életünk istállóját választja, hogy ott szülessen meg. A szegény gyermek, aki befogadja szegénységünket; Isten, aki nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem csak a szeretetét akarja ajándékozni nekünk” – vallja a karácsony öröméről Alessandro Brustenghi fiatal ferences szerzetes, aki Assisiben él rendtársaival.
Mindig szeretett énekelni, és amióta a Decca megjelentette első lemezét, elindult a hírnév útján. Pedig alapvetően inkább félénk, nyugodt természetű.

A Pavarotti lemezeit is megjelentető, tekintélyes Decca lemezkiadó 2012-ben szerződést ajánlott neki. Ezzel ő lett az első szerzetes, aki egy élvonalbeli kiadóval szerződött. Huszonöt ország szakértői ültek össze egy irodában Westminsterben, hogy kidolgozzák a marketing-stratégiát; a Youtube-on közzétett Panis Angelicus pedig azonnal meghódította a hallgatóságot.
Alessandro testvér azonban ezt követően sem tett másképp, mint annak előtte: hazament a kolostorba, éli a szerzetesek szerény életét. Szegénységi fogadalmat tett, pénzt nem fogad el, a tiszteletdíjakat a rend jótékonysági céljaira fordítják. Interjúkat csak engedéllyel ad. A La Repubblica újságírói a Santa Maria degli Angeli egy kis kápolnájában találkoztak vele, szerzetestársai kíséretében. A zenei business világának sztárjai között ő valószínűleg igazi "antisztár".

Már hét éve tanult zenét, amikor úgy érezte, hogy az Úr más szolgálatra hívja. Isten üzenete az volt számára, hogy gondoljon másokra, éljen szeretetközösségben, és inkább kérdezzen, mintsem válaszokat gyártson. Látott egy filmet Szent Ferencről, és megértette, hogy ezt az életet kell választania: elszakadni mindentől, és önmagát teljesen Istennek adni.
Végigment a szerzetessé válás hosszú útján, örökfogadalmat tett, és azt is elfogadta volna, hogy le kell mondania az éneklésről. A gondviselés azonban másképp működött.  A kolostor családias közösség, amelyben a fő szabály: elsők a többiek, azután következel te. Mivel ezt a többiek is így gondolták, támogatták őt, megélhette tehetségét. Vallja, hogy szerzetestársai nélkül nem menne semmire. Elöljárója éberen őrködik felette, hogy siker és alázat, e két egymásnak ellentmondó dolog megférjen egymás mellett.

A hírnévről Alessandro testvér csak ennyit mond: „ha nem arra szolgál, hogy hírét vigye Isten szeretének, akkor nem ér semmit.”
Assisitől Amerikáig: sztár lett a ferences testvérből —  korábbi cikkünkben - mely 2013-ban a Magyar Kurír legolvasottabb, legnézettebb írása lett - még többet olvashatnak róla.

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK! - Alessandro testvér énekével - VIDEÓVAL

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2013.12.22.

Karácsonyi gondolatok: Gyermek született, Fiú adatott nekünk...

A világtörténelem fordulópontja, az idők teljessége, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Az egész teremtett világ erre a fordulópontra készült, de mégis milyen kevesen ismerték fel az isteni örök Ige látogatásának idejét. A világ Világossága egyre nagyobb fénnyel ragyogja be a történelmet, és minden embert ösztönöz a megváltás befogadására. Mi, hittel és örömmel valljuk a szentmise kezdőénekével: Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke. 

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, amikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, amikor mindenki elérzékenyül a betlehemi istálló Kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozofikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk. János elmélkedő sorait az örök Igéről. 

Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Semmi sincs véletlenül benne, mindennel valamire tanítani, inteni akar bennünket a mi Anyaszentegyházunk, így a mai evangéliumi részlettel is.
„Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. Elgondolkodtató rész. Ha meg akarjuk fejteni e titkot, akkor gondolkodnunk kell fölötte. 

Tehát az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni.
Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy. 

És az Ige testé lett és közöttünk lakott… Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek – pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda óriási valóság rejtezik abban a kicsin ostyában... Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: Ő a Teremtő Isten Fia, a második isteni személy, az évezredeken keresztül várt Messiás. 

Igen, a jászolban fekvő Gyermekben – miként az Isten képére teremtett látható emberben is – megmutatkozik a láthatatlan Isten. Ezzel kapcsolatosan valljuk a karácsonyi szentmise prefációjában, „az Ige megtestesülésének titka által a te dicsőséged új fénye ragyogott föl nekünk, hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa.”
Itt idézhetjük Szent Ferenc atyánknak, Isten Szegénykéjének karácsonyi élményét, azt, hogy Jézus iránti szeretetét az Oltáriszentség és a Megtestesülés titkának összekapcsolásával figyelmünket a láthatatlan világ szeretetére irányítja, amikor így ír az első intelmében: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Kt. Hallatlanul merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység, vagyis azt, hogy a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Ugyanis könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded, az a jászolban fekvő kisbaba, az Isten Fia. 

Vajon mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye, mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot - hiszen Isten mindenható.
Egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET. Lehet, hogy most ez a megindokolás, sokakban csalódást okoz, mert oly megszokott és elkoptatott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük, hogy nem több mint egy üres szóvirág, egy megszokott sablon. Ez azért van, mert a szeretet fogalma sokkal mélyebb és nehezebb, mintsem gondolnánk. 

Hogy milyen az igazi szeretet? Az természetesen összhangban áll az Istenről alkotott képünkkel. Az egyik, helytelen Istenkép szerint, úgy áll előttünk az Isten, mint aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait, s parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat, ennek következtében úgy gondoljuk semmi közünk az egészhez. Hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe. 

A másik hamis Istenkép, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé, s nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék. 

Hát volt értelme ennek az életnek? Hiszen annyi, de annyi gonoszság volt még utána, egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket. Volt értelme a betlehemi istállónak? Ki más válaszolhatna ezekre a kérdésekre, mint maga az Isten – s a Betlehemi Kisded hallgat.
Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: Dicsőség a magasságban istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. 

Kt. Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: És az Ige testé lett és közöttünk lakott. S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos és mély igazságból, akkor elmondhatjuk az apostollal: Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Mi pedig láttuk az ő dicsőségét… Természetesen nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével. 

Hát adja Isten, hogy az Esztelneki Madonna – akinek szobrát Futásfalván őrzik – közbenjárására, a mai szent éjszakán és az elkövetkező napokban, hetekben és években, a lélek szemével mi is megláthassuk, fölfedezhessük a betlehemi Kisdedben és a mellettünk élő emberben is a láthatatlan Istent. Ámen.

2013. december 24., kedd

Ferenc pápa Karácsony alkalmából meglátogatta az emeritus pápát

December 23-án, hétfőn délután öt óra körül Ferenc pápa felkereste a vatikáni kertekben lakó XVI. Benedek emeritus pápát, hogy kifejezze számára karácsonyi jókívánságait.

XVI. Benedek pápa rezidenciája, az egykori Mater Ecclesiae kolostor bejáratánál fogadta utódát.

Ferenc pápa és az emeritus pápa először a kápolnában imádkoztak rövid ideig, majd a rezidencia egyik termében félórás magánbeszélgetést folytattak.

Ferenc pápa, akit elkísértek személyi titkárai, ezt követően köszöntötte az emeritus pápa „családjának” többi tagját, Georg Gaenswein érseket és a XVI. Benedek gondozását ellátó világi társulás, a Memores Domini tagjait.

A látogatás mintegy 45 percig tartott.
Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)

Karácsony éjféli Betlehemes – Esztelnek


Assisi Szent Ferenc 790 éves találmánya és Don Stefano titka

Assisi Szent Ferenc 790 éve feltalálóként is maradandót alkotott. Nevéhez fűződik a betlehem állítás szokása, ami ma már Japántól Alaszkáig elmaradhatatlan kelléke a karácsonynak. 1223-ban az itáliai Greccióban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be számára egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így alkalmi színészekkel felelevenítették a szent éjszaka eseményeit.

Amint híre ment az előkészületnek, sokan érkeztek a rendkívüli „színházi produkcióra”. Az előadás közben maga Szent Ferenc olvasta fel az evangéliumból a Jézus születését elbeszélő részeket, majd saját szavaival egészítette ki az elhangzottakat. Az egyik messze földről érkező zarándok Ferenc gyönyörű beszéde közben észrevette, hogy a jászolba fektetett baba megelevenedik, az istengyermek valóban ott van az imádkozó sokaság között. A betlehem állítás szokása azóta világszerte részévé vált a templomok és a közterek karácsonyi programjainak.

A betlehem állítás lényege az egykori események átélése. Hozzásegíti az embereket, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözését, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán.

Egy másik fontos karácsonyi esemény Szent Ferenc életéből olyan esztendőben történt, amikor Jézus születésének ünnepe péntekre esett. A ferences barátok egymás között arról beszélgettek, hogy Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, vagyis a péntek felülírja az ünnepet, tehát ilyenkor is böjtölni kellene. Ezt hallva Ferenc szinte kikelt magából és kijelentette: „Vétkezik, aki pénteknek nevezi ezt a napot, amelyen az isteni kisded született. Azt akarom, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, s mivel ezt nem tehetik, legalább kívülről kenjük be hússal azokat.” Azt is kérte, hogy e napon bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok utódai e napon dupla adag takarmányt kapjanak.

Az ünnepek ünnepének tartotta Ferenc a Megváltó születésének napját, amelynek igazi arcát ő fedezte fel számunkra. A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek. Országosan is kiemelkedő a pécsi ferences templom betleheme, melynek életnagyságú több tucat figuráját ferences szerzetesek faragták a múlt század első felében. A három királyok egyike például elefánton jön minden évben a templom szentélyébe, de a ferences betlehemes elefánt vízkeresztre a budai Margit körúti és a dunaföldvári (és a háromsziki esztelneki) ferences templomba is megérkezik.

Olaszország, azon belül Nápoly a legszebb és leggazdagabb betlehemek hazája, gyakran sok száz figurával, csobogó patakokkal, különböző mesterségek, foglalkozások életképszerű megjelenítésével. Olyanok, mint a vasútmodellezők terepasztala, amelyet kicsik és nagyok egyaránt elbűvölve nézegetnek.

Az olaszok betlehem állítási fantáziáját itthon is megcsodálhatjuk a Fő utcai és a móri kapucinus templomokban, ahol olasz szerzetesek is szolgálnak. A Fő utcában például Stefano atya  minden évben új betlehemmel lepi meg a magyar és a nálunk élő olasz híveket. Két éve a templom melletti Corvin tér miliőjébe, tavaly pedig a Halászbástya romantikus épületegyüttesébe álmodta bele a betlehemi jelenetet. Hogy idén mi fogadja a templomba lépőket, azt a Velence környékéről érkezett szerzetes nem árulja el, de örömmel ajánlja a kis Jézus születésének örvendő kicsiknek és nagyoknak egyaránt ez évi alkotása megtekintését.

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont Budapest 

2013. december 23., hétfő

BESZÉDTÁR: Bevezetés a megtestesülés misztériumába 4. - Barsi Balázs (20...

Mentsük meg a karácsonyt (Teljes Film) - Vígjáték

Ferenc pápa: karácsonykor készítsünk helyet Jézusnak

Hétfőn reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápa így buzdította a híveket: karácsonykor, Máriához hasonlóan, készítsünk helyet az érkező Jézusnak. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az Úr minden nap meglátogatja egyházát, ezért ne zárkózzunk önmagunkba. A keresztények mindig éberen várakozzanak az Úrra. Karácsony már közel van.

A karácsonyt megelőző napokban Ferenc pápa kifejtette: az Egyház, csakúgy, mint Mária, egy születésre várakozik. Ő is azt érezte, amit ilyenkor minden nő érez: bensőleg érzékelte testében, hogy gyermeke érkezőben van. Mária szívében már látni szerette volna gyermeke arcát. Mi – mint Egyház – elkísérjük a Szűzanyát ebben a várakozásban, szinte siettetni akarjuk Jézus születését. Az Úr kétszer jön el. Az, amire most emlékezünk, a testi születés, második eljövetele pedig lezárja a történelmet. Szent Bernát szavai szerint azonban van egy harmadik születés is: ez pedig mindennap megtörténik.
Az Úr mindennap meglátogatja Egyházát! Meglátogat mindannyiunkat, és lelkünk is részt vesz ebben a hasonlóságban: lelkünk hasonlít az Egyházra, hasonlít Máriára. A sivatagi atyák azt mondják, hogy Mária, az Egyház, és a mi lelkünk nőnemű szavak. Amit az egyikről mondunk, hasonlóképpen mondhatjuk a másikról is. Lelkünk várakozik az Úr eljövetelére; nyílt lélekkel hívjuk: „Jöjj el, Uram!”
Ezekben a napokban a Szentlélek arra ösztönöz bennünket, hogy mindnyájan így imádkozzunk: Jöjj el! Jöjj el! Advent minden napján mondtuk a prefációban, hogy mi, az Egyház – mint Mária – éberen várakozunk. Az éberség a zarándok erénye. Mi pedig mindnyájan zarándokok vagyunk.

Várakozunk, vagy bezárkózunk? – vetette fel a pápa a kérdést: Éberek vagyunk vagy biztonságban érezzük magunkat egy szállodában, az út mentén és nem akarunk tovább haladni? Zarándokok vagyunk vagy kóbor vándorlók? Az Egyház ezért szólít minket arra, hogy imádkozzunk: „Jöjj el!”, hogy kinyissuk lelkünket, hogy ezekben a napokban lelkünk éber legyen a várakozásban. Virrasszunk!
Mi történik bennünk, ha jön az Úr, vagy ha nem jön? Van-e hely az Úr számára, vagy csak az ünnep, a vásárlás, a zajongás számára van hely? Nyitott a lelkünk, mint ahogy nyitott az Anyaszentegyház és amilyen Mária volt? Vagy lelkünket bezártuk és kívülre felakasztottunk egy nagyon udvarias feliratot: „Kérjük, ne zavarjon!”.

A világ nem fejeződik be velünk, nem vagyunk fontosabbak a világnál: az Úr, a Szűzanya és az Anyaszentegyház! Jót tesz tehát, ha ismételjük a fohászt: „Ó bölcsesség, ó Dávid kulcsa, ó, népek Királya, jöjj el!”

Ma ismételjük el sokszor: „Jöjj el!”, és törekedjünk arra, hogy lelkünk ne mondja: „do not disturb” – ne zavarj. Nem! Legyen nyitott és nagy a lelkünk, hogy befogadjuk az Urat ezekben a napokban, és kezdjük már most hallani azt, amit holnap az Egyház az antifónában mond: „Ma megtudjátok, hogy eljön az Úr! Holnap pedig meglátjátok dicsőségét!” – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Ferenc pápa: karácsonykor készítsünk helyet Jézusnak

2013. december 22., vasárnap

Hogy megmelegedjen legalább egyszer a szíved... - Imre atya írása Stuttgartból

Egy német gyűjtőtáborban, 1940 Szentestéjén az egyik francia pap egy misztériumjátékot szeretett volna előadni fogolytársainak. A baj csak az volt, hogy nem volt hozzá szöveg...
Valaki felhívta a pap figyelmét arra, hogy van a foglyok között valaki, akiről azt mondják, hogy író.

A pap erre megkereste az írót, és felkérte arra, hogy írjon egy karácsonyi darabot. És Jean Paul Sartre (1905-1980), mert ő volt az, az ateista író, mosolyogva igent mondott...

A darabot a foglyok előadták, és minden jelenlévőt lelke mélyéig megrendített. A leghatásosabb minden szereplő közül a hitetlen Baltazár király volt, aki gyermekkorában elveszítette a hitét, és most nem tud hozzá visszatalálni, pedig annyira szeretne... Baltazárt maga az író, Sartre alakította...

A következő nap reggelén egy hitetlen orvos jelentkezett a papnál, és arra kérte őt, hogy vegye vissza a Katolikus Egyház kebelébe. Mikor a pap a megtérés oka felől érdeklődött, az orvos azt mondta neki, hogy Sartre játéka alatt ki nem fejezhető melegséget érzett a szívében...

Engem minden Karácsony este megrendít az a nagy embertömeg, amely templomainkba hömpölyög. Nem csatlakozom azokhoz a pesszimista teológusokhoz, akik azt mondják: Ez pusztán hagyománytisztelet.
Azokhoz a pszihológusokhoz sem, akik az emberi lélekben tátongó szeretetéhségről papolnak...

Szerintem inkább az történik, amit a Szentírás szavai bizonygatnak úton-útfélen: Az élet legmélyén, ott legbelül a lelkünkben, egy meleg folyam hömpölyög... És ennek a folyamnak a neve: Isten.
Ő az, aki bennünket – nyugtalanul keresőket – magához vonz.
Egy alkalommal az esztendőben sikerül is Neki.
Akkor, amikor Ő emberré lett.

Ekkor átmelegednek a szívek...
Kelj útra Te is, hogy megmelegedjen végre a szíved!

Stuttgart, 2013-12-19.

Riport Dr. Gyökössy Endre lelkésszel

Boldog Popiełuszko atya francia csodája


Jövő év márciusában szakértői bizottság vizsgálja majd azt a csodás gyógyulást, mely a franciaországi Créteil egyházmegyében következett be 2012-ben, miután a betegek szentsége feladására érkező pap boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte betegéért. Kedvező eredmény esetén a csoda megnyithatja az utat a 2010-ben boldoggá avatott lengyel pap szentté avatása előtt. A történtekről a La Croix tudósít.
Jean atyát 2012. szeptember 14-én délután hívták el sürgősséggel a créteil-i Albert Chenevier kórházba, hogy adja fel a betegek kenetét egy haldoklónak. Mire a pap odaért, a beteg már eszméletlen volt. Az atya kiszolgáltatta neki a szentséget, és boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte a haldokló férfiért.

A beteg férfi felesége nem ismerte a lengyel ellenállás nagy alakját, akit a kommunisták meggyilkoltak, és akit 2010-ben boldoggá avattak. Jean atya azonban, aki járt Lengyelországban, és elzarándokolt Jerzy Popiełuszko plébániájára, azóta is minden nap imádkozik hozzá, és egy képet is hord róla a tárcájában, amióta felfedezte, hogy egy napon születtek: 1947. szeptember 14-én.

Mivel épp szeptember 14-e volt aznap is, Jean atya kitett a beteg éjjeli asztalára egy gyertyát, II. János Pál keresztjét és a lengyel mártír fényképét, és arra kérte a feleséget, illetve a kórházi lelkészség apácáját, hogy imádkozzanak vele a betegért és Popiełuszko atya szentté avatásáért. „Figyelj rám, Jerzy, ma van a születésnapod, és az enyém is, úgyhogy ha tudsz tenni valamit, ez a nap jó alkalom” – mondta Jean atya, majd távozott.

A folytatás az alábbi linken olvasható
Boldog Popiełuszko atya francia csodája

„Velünk az Isten” - Advent 4. vasárnapja - Esztelnek - meghallgatható

Velünk az Isten. Csupán alany és állítmány. De mind a két szó nagyon fontos. Mert minket ért az a szerencse, az a kegyelem, hogy a világ teremtője, fenntartója, a Mindenható ismer minket, figyel ránk, aggódik értünk, segít, ha szükségben vagyunk, vagyis szeret minket. Velünk az Isten, aki közel van hozzánk, akinek fontosak vagyunk, aki örömmel gondoskodik rólunk, aki megmutatja hozzánk lehajló szeretetének jeleit...
.
.

„Velünk az Isten” - Advent 4. vasárnapja

Ma, Advent 4. vasárnapján, a Szentírás tanításában már nemcsak szavakkal fordul felénk az Isten, hanem jellel is, mégpedig az Izajás próféta által megjövendölt jellel: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten”(Iz 7,14).
A jel mindig többet mond a szónál, valami többletet rejt magában. Megfoghatatlan misztérium, titok rejlik a mélyén. Sok jelet, jelképet használunk a mindennapi életünkben is, miért lenne ez másképp vallási életünkben?
Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya arra figyelmeztet, hogy már nagyon közel vagyunk az Üdvözítő születésének ünnepéhez, akiben a legszembetűnőbben és egyértelműen kifejeződik: Velünk az Isten. Éppen ezért Karácsony szent ünnepe arról beszél nekünk, hogy a prófétai jövendölés valóra vált, hogy az Úristen által adott jelből valóság lett.
 
Advent utolsó vasárnapján az evangélium már egészen közvetlenül Jézus születésére irányítja a tekintetünket. Szent Lukács Máriát, a titkok közvetlen részesét állítja elénk, míg Máté – akinek evangéliumából olvastunk fel ma – Józsefről ír, aki tanácstalanul botorkál az események között mindaddig, amíg egy álomban őhozzá is szól az Úr angyala. Minket, olvasókat is eligazít az az üzenet, amelyet elsőrendűen az ő számára fogalmaz meg az égi hírhozó. A gyermek, akit Mária a szíve alatt kordoz, nem férfi magvából születik, hanem a Szentlélek erejéből. Viszont József kapja azt a megbízást, hogy nevelőapaként nevet adjon neki. Az angyal szájából halljuk az - ismerős - Jézus név magyarázatát: "Ő szabadítja meg népét bűneitől."
De maga Máté egy ószövetségi idézetet is odakapcsol József álmához. Ez egyfelől értelmezi Mária szűzi anyaságát: "íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül", másfelől a Jézus név mellé odailleszt egy másik, csodálatos nevet: "Nevét Emmánuelnek fogják hívni, ez azt jelenti: velünk az Isten."
Izajásnak az a jövendölése, amelyből ez a mondat való, a mai szentmise ószövetségi olvasmánya. Közvetlenül nem a Messiásra vonatkozott ez a jövendölés, hanem Ácház király születendő fiára. Az Emmánuel (velünk az Isten) név ezt a királyi gyermeket azért illette meg, mert az ő nem remélt születése bizonyította a választott nép előtt, hogy Isten velük van, nem hagyja, hogy a királyi ház kihaljon. Jézusban váratlan jelentősége támad ennek a prófétai névnek. Azzal, hogy ő megszületett közöttünk, valóban közénk állt az Isten, egy lett közülünk, magára vette emberségünknek terhét, kötöttségeit.
Egyébként szent Máté evangéliumán "vörös fonálként" vonul végig ez a gondolat. Velünk van az Isten Fia. Különös módon velünk is marad. Utolsó szava, már Feltámadottként ezt az Emmánuel nevet idézi: "Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" (Mt 28,20) S a velünk, a veletek akkor már nem csak a választott nép fiait jelenti, hanem az egész emberiséget. Velünk van, a miénk, átölel minket, egymáshoz kapcsol, az Atyához emel.
 
Velünk az Isten. Csupán alany és állítmány. De mind a két szó nagyon fontos. Mert minket ért az a szerencse, az a kegyelem, hogy a világ teremtője, fenntartója, a Mindenható ismer minket, figyel ránk, aggódik értünk, segít, ha szükségben vagyunk, vagyis szeret minket. Velünk az Isten, aki közel van hozzánk, akinek fontosak vagyunk, aki örömmel gondoskodik rólunk, aki megmutatja hozzánk lehajló szeretetének jeleit. Nem vagyunk egyedül életünk útján, Ő mindenben, életünk minden területén „vándorlásunk társa lett”. Olyan sokat jelenthet ez a rövid közlés, ha a szívünkben érezzük, és egy élettel tudunk rá válaszolni.
 "Velünk az Isten". A Szentírás minden lapjáról, különösen is az Újszövetségből ez az örömhír sugárzik át, hogy tudniillik velünk az Isten. A világmindenséget - benne az embert - szeretetből teremtő Isten mindig is az emberrel akart maradni, akkor is, amikor az ember elfordult Tőle.
Nekünk, a harmadik évezred keresztényeinek újra kell élnünk ezt az örömhírt, mert bizony sokszor úgy tűnik, mintha természetesnek vennénk, magától értetődőnek tartanánk azt, hogy Isten lehajolt az emberhez, hogy Megváltót küldött, hogy az Isten Jézus Krisztusban emberré lett, értünk szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy megalapította Egyházát, hogy a Jézus Krisztus által rendelt szentségek elsősorban miértünk vannak, hogy az Oltáriszentségben Jézus nekünk adta önmagát a kenyér és a bor külső színe alatt, hogy vannak templomaink, papjaink, hogy Isten az örömhír terjesztésére időről-időre általa kiválasztott férfiakat hív meg.
Pedig mindebben semmi természetes, semmi magától értetetődő nincs. Mindez Istennek a különleges ajándéka.
 
A nagy Jel számunkra is adva van. A kérdés az, hogy egyáltalán fel akarjuk-e ismerni? S ha igen, hogyan fedezhetjük fel a nagy Jelet, akit az Úr adott nekünk?
Kérdésünkre a választ az agg Simeon magatartásában találjuk meg. Jézus Krisztus születés-történetében találkozunk, ezzel a szentéletű, „igaz és istenfélő” idős férfivel, Simeonnal. Az Írás szerint „Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: "Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2, 26-32).
Mit tesz Simeon? Várta a Megváltót, s mivel várakozásában a Lélek indítására figyelt, ezért fölismerte a nagy Jelt a betlehemi Kisdedben. Fölismerte és áldotta érte Istent, aki ígéreteit minden időben valóra váltja.
Simeon, az élettel betelve és megbékélt szívvel készült a halálra, mert még életében találkozott valakivel, aki üdvösséget hozott az egész világ számára.

Ez a Valaki, már eljött a betlehemi Kisded, Jézus Krisztus személyében. De előbb fel kell ismerni, be kell fogadni. A többire már neki lesz gondja.
Azonban ez a felismerés, nem is annyira magától megy, főleg ha nem tevékenyen várakozunk Rá, ha nem figyelünk a Lélek sugallataira. A lélek sugallatait az adventi csendben, az imában, és a tevékeny szeretetben hallhatjuk meg, és nem a reklámok kétes világában, a diszkók félhomályos, alkoholtól terhes zajában.
 „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten! Nem csupán egy múltból itt felejtett üzenet ez, és nem is csak egy jövőben megvalósuló ígéret, hanem megtapasztalható valóság, átélhető életérzés, biztonság és erőforrás mindazok számára, akik őszintén várakoznak Rá, akik nagyon vágyakoznak Utána és tesznek annak érdekébe, hogy belépjen az életükbe, akik figyelnek a Lélek ösztönzéseire: a csendben, az imában, a tevékeny felebaráti szeretetben. 
Megdöbbentő, és elgondolkodtató az Istent kereső József Attila két verssora: „Az Isten itt áll a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot.”
Adja Isten, hogy mi mindannyian azokhoz tartozzunk, akik tesznek annak érdekében, hogy velük legyen az Isten, és úgy éljünk, hogy Jézus beléphessen az életünkbe, hogy mindig velünk lehessen, és így elvihessük Őt a világba, hirdetvén azt a békét, amelyről az angyalok énekeltek a betlehemi éjszakában.

2013. december 20., péntek

ADVENTI HIMNUSZ

Az üdvösséghozó Igét,
az örök Atya Gyermekét,
fogadd méhedbe, Mária,
szeplőtlen, boldog Szűzanya.

A Lélek rád ragyog ma itt,
árnyéka megtermékenyít,
hogy hordozd a világ Urát,
az Atya egyenlő Fiát.

Bezárt szentséges templom ez,
és nem nyílik ki senkinek.
A legfőbb Úrnak egyedül
kínálja boldog küszöbét.

Akit prófétaszó ígért,
s a csillag előtt született,
kiről az angyal szava szól:
Urunk a mennyből földre száll.

Vigadnak angyalseregek,
ujjonganak a nemzetek,
a Fölség íme, kicsi lett,
hogy megmentse, mi elveszett.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak hódolat,
a Lelket is, ki vigaszunk
örökre áldja hű szavunk. Ámen.

Nézeteltérések egy kínai püspök temetése körül

A december 11-én, 92 éves korában elhunyt Liu Jinghe, Tangshan (Hebei tartomány, Kína) emeritus püspökének halála óta éles konfliktus uralkodik a helyi katolikusok és a hatóságok között a püspök temetésének helyét illetően – adta hírül a La Croix az Ázsia Egyházai (Églises d’Asie) ügynökség nyomán.

Liu püspök már hosszú ideje jelezte azt a kívánságát, hogy a Lulong temetőben helyezzék örök nyugalomra, ahová 1940-ben Tangshan első püspökét, Ernst Geurst holland lazarista atyát is temették. Az, hogy Geurst atya, és az azóta ugyanide eltemetett számos pap és szerzetes mellett pihenhet, Liu püspöknek a helyi katolikus közösséghez, illetve az egyetemes egyházhoz való tartozását fejezné ki.

Ám az 1950-es évek elején a Lulong temetőt részben lerombolták, egy ideig a sorsára hagyták, majd a területet mezőgazdasági célokra hasznosították. Liu püspök csak 1993-ban kapott hivatalos engedélyt rá, hogy Geurst atyát – és a papság több más tagját – a temető egyik sarkában újratemethesse.

Amikor Liu püspök kérvényezte, hogy halála után ő is ebben a temetőben nyugodhasson, a hatóságok ezt kategorikusan visszautasították. Tárgyalások kezdődtek az ügyben, és a hatóságok végül 24 ezer eurós támogatást ajánlottak fel egy másik földterület megvásárlására, ahova Liu püspök temetkezhet. Az egyházmegye azonban visszautasította az ajánlatot.
Attól a pillanattól kezdve Tangshanban a feszültség szinte tapintható. December 17-én a gyászmisére összegyűlt háromezer hívő a tangshani katedrálisban tudta meg, hogy Liu atya temetését „elhalasztották”. 

A mise után állami tisztviselők vették körül az épületet, és a papokat bekísérték a Vallási Ügyek Irodájára. Azóta a katolikus hívek őrt állnak a katedrálisban, és vigyáznak volt püspökük testére, amíg a temetésre sor nem kerül.

Liu Jinghe volt azon három pap egyike, akik túlélték az 1976. július 28-i földrengést, mely 240 ezer halottat követelt. 1981-ben, Róma jóváhagyása nélkül szentelték püspökké, és kezdetben többek szerint közel állt a kínai hazafias egyházhoz. 2000-ben, szintén a pápa jóváhagyása nélkül, felszentelt öt püspököt, a pápa azonban 2008-ban őt magát mégis legitimálta. Liu püspök 2010-ben vonult vissza az egyházmegye éléről.

Ugyanebben az évben visszautasította a hatóságokat, akik arra kérték, hogy római jóváhagyás nélkül szenteljen fel egy püspököt a Tangshannal szomszédos Csengde egyházmegyében. „Megváltoztak a dolgok – jelentette ki Liu püspök. – Az én koromban már nem tehetek olyasmit, ami ellenkezik a hitemmel.”

Nézeteltérések egy kínai püspök temetése körül

Cantalamessa: Törjük át a közöny dupla üvegét és vegyük észre a szegényeket!

A megtestesülés misztériuma Assisi Szent Ferenc szemével – ez állt P. Raniero Cantalamessa harmadik, záró adventi elmélkedésének középpontjában, amelyet a Szentatya és a Római Kúria tagjai számára tartott pénteken reggel az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában.
Isten emberré lett, de fontos azt is megnézni, hogy milyen emberré lett: Krisztus a szegény, alázatos, szenvedő ember testét öltötte magára.

 XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinat idején alkotta ezt a kifejezést: a „szegények egyháza”. A pápa, Krisztus földi helytartója pedig a szegények atyja, ennek a hatalmas nyájnak a pásztora. Örömteli és ösztönző erejű a keresztények számára, hogy az utóbbi pápák mennyire a szívükön viselték a szegények gondját, egészen sajátos módon pedig az a pásztor, aki ma Péter székén ül – mondta P. Cantalamessa, majd így folytatta:

Ferenc pápa Evangelii Gaudium – kezdetű apostoli buzdításában olvassuk, hogy hajlamosak vagyunk dupla üveget húzni magunk és a szegények közé. A televízió üvegén keresztül látjuk a szegényeket, ahogy mozognak, kiabálnak, de hangjuk messziről érkezik hozzánk, nem hatol be szívünkbe. A szegények vagy a nem európai uniós bevándorlók a gazdag országok lakóiból ma azt a reakciót váltják ki, mint az ókori rómaiakból a barbárok: zavart, pánikot. Először is át kell törnünk ezt a dupla üveget, áthatolni a közöny, az érzéketlenség falán. Észre kell vennünk a szegényeket, szeretnünk, segítenünk, evangelizálnunk kell őket. Ne feledjük, mit mond az evangélium: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Cantalamessa: Törjük át a közöny dupla üvegét és vegyük észre a szegényeket!

Esztelneki ferences kolostorban a szállást keres a Szentcsalád ájtatosság tagjai

Próbálkozás



Kísérlet egy blog létrehozására...